Hatalmasat nőtt az igény a szakmunkások iránt: már közel nettó 400 ezret kérhet egy hegesztő-lángvágó
2021. szeptember 20. 12:48
A szak-, betanított- és segédmunkásokat toborzó hirdetések száma 61 százalékkal nőtt idén 2020-hoz képest, a hirdetések száma Vas, Győr-Moson-Sopron és Zala megyében emelkedett a legnagyobb, míg Tolna és Nógrád megyében a legkisebb mértékben – közölte saját adtabázisa alapján a Profession.hu hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a gépkezelők iránti kereslet nőtt a leginkább idén: 113 százalékos növekedést mértek az előző éves adatokhoz képest, ezt követi 103 százalékos emelkedéssel a betanított munka, 101 százalékos bővüléssel pedig a felszolgáló, pincér, pultos. Ezzel szemben a takarítás, tisztítás kategóriában 19 százalékkal, a személy- és vagyonvédelem területén 6 százalékkal a biztonsági őr, vagyonőr, portás állásokra pedig csupán 1 százalékkal nőtt a feladott álláshirdetések száma éves összevetésben.
A meghirdetett állásokra jelentkezők száma alapján megállapították, hogy az előző évhez képest most a legnagyobb kihívás felszolgálókat, pincéreket, pultosokat és szakácsokat találni, amit a gépkezelő, valamint a hegesztő, lángvágó követ.
Az aktív álláskeresőknél, akik a tapasztalatuknak megfelelően jelentkeztek az üres pozíciókra, a havi bérigény tavaly óta 7 százalékkal, nettó 233 000 forintra emelkedett. A legjelentősebb 11-11 százalékos bérigény-növekedés a gépszerelő, valamint a lakatos, géplakatos állásokra jelentkezőknél történt, így a nettó bérigényük 320 000, illetve 353 000 forint, ezt követi a gépkezelő, ahol a bérigény 9 százalékkal 247 000 forintra emelkedett. Szintén 9-9 százalékos növekedést mértek a bérigényben a hegesztő, lángvágó és a betanított munka állásokra jelentkezőknél is.
Az elvárt bérek nagysága szerint sorrendben a hegesztő-lángvágó szakma áll az élen 382 000 forint havi nettó fizetési igénnyel,
amit a lakatos-géplakatos (353 000 forint), a villanyszerelő (328 000 forint), autószerelő, szervizes (321 000 forint) és a gépszerelő (320 000 forint) követ.
A közlemény idézte Tüzes Imrét, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatóját, aki elmondta a vizsgált célcsoportban a jelentkezők közel háromnegyedének a középiskolai érettségi a legmagasabb iskolai végzettsége, ami a tavalyi adatokhoz képest 7 százalékponttal nőtt. Hozzátette, ezzel párhuzamosan a szakmai tapasztalat mértéke is jelentős, hiszen a jelentkezők 33 százaléka már több, mint 10 éve dolgozik.
Még az Eurostat sajtóközleménye is kiemeli: Magyarországon volt a harmadik legnagyobb foglalkoztatási ráta-növekedés az idei első negyedévben, a tavalyi negyedik negyedévhez viszonyítva. Szalai Piroska elemzése.
A kormány döntése értelmében július elsejétől emelkedik a 10 ezer fő alatti településeken dolgozó köztisztviselők bére, melyet januárban egy újabb emelés követ. Navracsics Tibor miniszter jó hírekkel szolgált a 30 ezer fő alatti települések köztisztviselőinek is. Hogy fogadták mindezt az érintettek? Mennyire elégedett a szakszervezet? Utánajártunk.
Hamarosan indul a turisztikai főszezon, ám az előző évekhez hasonlóan a 2025-ös idényt is beárnyékolja a munkaerőhiány. Kifejezetten jól járhatnak azok, akik feladják a nyári pihenést, és elszegődnek például a Balatonhoz: évközi keresetük akár másfélszeresét is megkaphatják.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
0
3
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 3 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!